5 igaz történet, amit az emberek meséltek a párkapcsolatukról

5 igaz történet, amit az emberek meséltek a párkapcsolatukról

Néha egyetlen mondat többet elmond egy kapcsolatról, mint egy hosszú beszélgetés. Az alábbi történetek olyan vallomások, amelyek sokakat emlékeztetnek arra, hogy a szeretet nem mindig hangos. Néha csendes. Néha fájdalmas. És néha csak egy őszinte beszélgetésre vár. Lehet, hogy valamelyik történetben magadra ismersz.


1. „Két órát ültünk egymás mellett, és egy szót sem szóltunk.”

Egy férfi mesélte:

Tegnap este a kanapén ültünk. Ő a telefonját nézte. Én a tévét. Két órán át voltunk egy szobában. És egyetlen mondatot sem mondtunk egymásnak.

A legrosszabb az volt, hogy fel sem tűnt, és nem is zavart.

Mit tanít ez a történet?

A legtöbb kapcsolat nem egy veszekedéssel kezd el tönkremenni. Sokkal alattomosabb módon történik. Elmaradnak a kérdések, a közös nevetések, az apró beszélgetések. Egy idő után természetessé válik, hogy egymás mellett élünk, nem pedig egymással.


2. „Mindig csak fáradtak voltunk.”

Egy nő mondta:

Egy este lefekvés előtt meg akartam ölelni. Azt mondta: „Fáradt vagyok.”

Aztán rájöttem, hogy hónapok óta mindig valamelyikünk fáradt.

Mit tanít ez a történet?

A munka, a gyerekek, a háztartás és a mindennapi teendők könnyen felemésztik az energiánkat. De amikor hónapokon keresztül mindig a fáradtság az első, a kapcsolat lassan háttérbe szorul. Nem azért, mert már nem szeretjük egymást, hanem mert nem marad erőnk megmutatni.


3. „Egymás mellett feküdtünk, mégis soha nem éreztem őt ennyire távol.”

Egy 29 éves férfi mesélte:

A párom mellett feküdtem az ágyban. Karnyújtásnyira volt. Mégis olyan messzinek éreztem, mint még soha.

Aztán külön szobába aludtunk, az indok az volt hogy horkolok, pedig csak elbújtunk a problémák elől.

Mit tanít ez a történet?

A fizikai közelség nem jelenti azt, hogy érzelmileg is közel vagyunk egymáshoz. Lehet valaki melletted minden este, mégis úgy érezheted, hogy már rég nem tudjátok, mi zajlik a másik lelkében.


4. „Ha nem lennének a gyerekek, néha azt sem tudnám, miről beszéljek a párommal.”

Egy háromgyerekes apuka vallotta be:

Ha nem lennének a gyerekek, néha azt sem tudnám, miről beszéljek a párommal.

Mit tanít ez a történet?

Sok szülő észre sem veszi, hogy minden beszélgetés a gyerekek, a bevásárlás vagy a napi teendők körül forog. Közben lassan eltűnnek azok a témák, amelyek miatt annak idején egymásba szerettek. Egy kapcsolatnak nemcsak közös feladatokra, hanem közös élményekre és őszinte beszélgetésekre is szüksége van.


5. „Nem az hiányzik, amikor fiatalabbak voltunk.”

Egy nő mondta:

Nem hiányzik az, amikor fiatalabbak voltunk.

Az hiányzik, amikor még kíváncsiak voltunk egymásra.

Mit tanít ez a történet?

Sokan azt hiszik, hogy az idő teszi tönkre a kapcsolatot. Pedig nem az évek a legnagyobb ellenségek. Hanem az, amikor már nem kérdezzük meg a másikat, hogy hogy van. Amikor már nem akarjuk megismerni az új gondolatait, érzéseit, álmait. Pedig az ember folyamatosan változik. Ha nem maradunk kíváncsiak egymásra, könnyen idegenekké válhatunk.


A legtöbb kapcsolat nem a szeretet hiánya miatt ér véget

Ezek a történetek különböző emberektől származnak, mégis ugyanazt üzenik.

Nem egyik napról a másikra távolodunk el egymástól. Apró dolgokkal kezdődik. Elmarad egy kérdés. Elmarad egy ölelés. Elmarad egy beszélgetés. És mire észrevesszük, már nem tudjuk, hogyan találjunk vissza egymáshoz.

A jó hír az, hogy ugyanígy apró lépésekkel újra közel is lehet kerülni.

Egy őszinte kérdés. Egy közösen eltöltött este. Egy olyan beszélgetés, amely nem a teendőkről szól, hanem rólatok.

Ha szeretnétek újra egymásra figyelni, a Kimondanád? kérdéskártya segíthet olyan témákat előhozni, amelyekről talán már régóta nem beszéltetek. Ha pedig egy játékosabb, felszabadultabb estére vágytok, a Kimondod vagy Megteszed? kártya új élményeket és sok nevetést vihet a kapcsolatotokba.

Mert néha egyetlen kérdés is elég ahhoz, hogy újra közelebb kerüljetek egymáshoz.


Vissza a blogba

Nézz körül a kártyajátékok közt